Ez a bejegyzés most csak közvetve szól a sminkről, ez most Rólam szól. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egész gyerek koromban, és tini koromban táncoltam. Nem álltam meg egy táncnál: néptáncoltam, akrobatikus rockyztam, és versenytáncoltam. Párhuzamosan, egyszerre, így a végén már volt, hogy heti 27 órát táncoltam. Valahogy egyikben sem találtam meg Önmagamat. Néptáncról kinéztek, mert nem csak ezzel foglalkoztam. Rockyhoz hamar túl magas és súlyos lettem (nem bírt már dobálni a velem egy magas bátyám), versenytáncon meg sosem voltam elég vékony.
Ebből követke
zik, hogy egyik sem lett a szívem csücske, hiszen minden honnan én lógtam ki a sorból. Mégis sosem váltottam sem tánc csoportot, sem pedig tánciskolát. Féltem, hogy mi lesz, ha a következő helyen sem leszek elég jó. Mi lesz, ha ott is csak a lány leszek, akit vagy nem kérnek fel, vagy aki ha felkér egy táncházban egy férfit, ő az ördög cimborája. Számtalan csalódás és rossz szájízzel eltöltött buli után sem volt elég merszem változtatni.
Anno az exem kiborult egyetlen tánctól, hogy biztos le akar „tapizni” a versenytáncos barátom, akivel gyerek korom óta táncoltam. A párom is eljött velem egy bulira, ő attól lett mérhetetlenül dühös, hogy mindenki jópofizik velem, de egyszerűen keresztül néznek rajtam, ha felkérem a régi „barátaim” táncolni. És mégis mindig mentegettem a csoportot, hogy csak azért, mert xy nem volt ott, de mégis csak 21 éve oda járok táncolgatni!, Hiszen én ehhez a tánciskolához tartozom, itt nőttem fel.
Tegnap volt szerencsém adni egy utolsó lehetőséget ennek a történetnek. A bátyám meghívott a Bálba. Nagyon különleges és nagyon fantasztikus esemény volt, hiszen 25 éves a tánciskola immár. Nem is a rendezvénnyel volt a probléma. Ugyanolyan színvonalas volt, mint eddig bármikor. Ugyan olyan pörgős, tánccal és meglepetésekkel teli, fantasztikus jó zenékkel és elegánsabbnál elegánsabb, csinosabbnál csinosabb nőkkel, és teljes elengaciában pompázó férfiakkal. Táncoló párokkal, pár régi ismerőssel. A probléma ismét Velem volt.
Rájöttem, hogy a hiba nem a tánciskolában volt, hanem Bennem. Minden alkalommal elhitettem magammal, hogy most tuti jobb lesz. Hogy most végre végig táncolom az estét. Hogy hirtelen azok, akikkel szinte soha nem táncoltam, max hölgyválasz alkalmával, hogy végre önmaguktól felkérnek táncolni!
Te hányszor maradtál egy rossz társaságban? Hányszor maradtál egy kapcsolatban, amiről már hónapok óta tudod, hogy soha nem voltatok társak? Hányszor maradtál a munkahelyeden, ahová utálsz bejárni, mert mindig azt hitted, Ma jobb lesz? Hányszor választottad a biztosat, a szokott, járt utat, ahelyett, hogy bele mertél volna vágni vágyaid, álmaid megvalósításába? Hányszor maradtál a komfort zónádban?
Én mégis hálás vagyok a tegnapi estéért. Ugyanis rájöttem, hogy ki az pár ember, akik miatt mindig visszatértem. Ezúton is köszönöm, hogy ismerhetem Őket, hogy táncolhattam Velük. Remélem ezek után is fogunk, de már csak úgy, hogy MI együtt megyünk valahova és nem úgy, hogy várom a csodát, hogy hátha ott lesztek. Legközelebb inkább felhívlak Titeket, és megkérdezem, elmennék-e együtt valahova táncolni, találkozni. 🙂 Szóval, merj szárnyalni az álmaid útján, lépj ki a komfortzónádból! Szép napot!
A képek a freedigitalphotos oldalról vannak.
