Azt hiszem az évem lezárása immáron kijelenthetem, hogy szokássá vált számomra. Olvasd el, hogy a covid-19 ellenére, vagy talán éppen miatta milyen évet zártam, elsősorban emberit.

Tegnap a szilvesztert kettesben töltöttem a párommal, a gyerekek az apjuknál töltötték. Érdekes, hogy idén szakítottam minden ünnepi hagyománnyal és egyszerűen csak leültem és jelen voltam benne. Filmet néztünk: A Rózsa neve és a Bakancslista volt tegnapi sorosaink. Ami hónapok óta ülepedett le bennem, az most egyszerűen összeállt egy képpé. És a legfőbb, amit adott: Azért kerestem a helyem, mert az eddigi vágyaimat, bakancslistámat 2020-ban szinte teljesen befejeztem. Ha az ember eléri, amire vágyik, akkor ha olyan vagy mint én, aki az utolsó 6 évet a céljainak élte, akkor nyilván megértesz te is, hogy hirtelen nem találtam a helyem. Őszintén szólva a vírus helyzet engem nem tett mélypontra, legtöbbször alkalmazkodtam, elfogadtam, vagy éppen baromira hirtelen kiakadtam, de nem voltam depressziós, nem volt világvége hangulatom. Mindez annak köszönhető, hogy 2019-ben egyszerűen mellém került a Társam. Mi tavaly nem távolodtunk a nehézségek érkezésekor, hanem még inkább összezártunk. Aminek következtében ősszel már a közös otthonunkat újítottuk fel és költöztünk be már mikulásra teljesen. Ismét vidéki Nő lettem. Kerttel, nyuszival és kutyával. Ők ketten hosszú évek óta fent voltak a vágylistámon, hogy ha végre saját otthonunk lesz és nem egy albérlet a gyerekeimmel, akkor lesz egy nyuszim és persze egy kutyám is.

Hogy milyen vágyakat pipálhattam ki az elmúlt 6 évben, ami miatt augusztusra egyszerűen elfogyott előlem az út és nem találtam, hogy merre menjek tovább?

  • Felépítettem egy vállalkozást, biosminkesként. Nem volt könnyű. Rengeteget tanultam, és fejlődtem üzletileg, még ha sokszor azt is éreztem, hogy közöm nincs azokhoz a sminkmesterekhez, akiket én is csodálok, hogy milyen elképesztően varázsolnak az ecsetükkel extrém sminkeket. El kellett fogadnom, hogy nekem más az utam.
  • Rengeteg ügyfelemnek, Nőnek adtam önbizalmat, melyen keresztül én is építettem magam folyamatosan, nem lépcsőfokonként, hanem porszemenként. Bőven vannak barátaim, akik tudják, hogy úgy indultam, arra sem vagyok méltó, hogy valaki belém törölje a lábát. Köszönöm szépen, mára mondhatom, hogy igazi hétköznapi Istennőként élek. 🙂 Szóval itt köszönöm meg az összes mentoromnak és ügyfelemnek, hogy velük együtt emelkedhettem!
  • Fenntartottam magamat és a 3 gyerekemet 1,5 évig teljesen egyedül, lehet, hogy ez valakinek nem nagy szám, részemről nekem ez egy hatalmas teljesítmény volt. Viszont, ha az ember Társ lesz, akkor pontosan emiatt meg kell tanunia elfogadnia is a segítséget, és befogadni azt, hogy lehetek én is gyenge adott pillanatban. Sőt kérhetek is segítséget. És kapok is. Bárkitől. És már nem menekülök sehová, mert megérkeztem.
  • Megírtam az első könyvemet, a Szépségbiblia – hétköznapi istennők biosminkben címmel, amit bár 2019-ben kezdtem el, mégis éppen a tavaszi pandémia alatt fejeztem be. Nyárra ki is adtam, igaz elsőre sokkal kevesebb példányszámban, mint amit terveztem, hiába no, azért a Pandémia engem is erősen megtépázott, bevételileg.
  • Elsőre befejeztem a jogsit, ami már 2017 óta húzodott az állandó nagy anyagi befektetést kívánó változások miatt. Sőt lett egy csodálatos saját autóm is. Öregecske, használt, de az enyém. Bár arra nem számítottam, hogy költözés/felújítás/otthon teremtésben el tudok annyira fáradni, hogy amikor hirtelen felbukkant egy száguldozó futár, arra nem tudok elég gyorsan reagálni, szóval sajnos össze is törtem… Szerencsére, én megúsztam a szitut. Már nem lesz gond a jövőben a vidéki esküvők kivitelezése sem, mert le tudok menni. 🙂
  • Volt saját szalonom is. Gyönyörűen felújítottam, és számtalan sminktanfolyamot tartottam benne. Sajnos nem sikerült a tulajjal karöltve elérni, hogy a társasház szigetelje, mint az épület többi részét, így ettől a helyiségtől elbúcsúztam, mivel nem tudtam rendesen kifűteni. Az biztos, hogy lesz jobb.

Ami viszont biztossá vált tavaly, hogy nem vagyok egy hétköznapi sminkes, akinek mindenét kiteszi a sminkelés iránti vágy. Eddig is kerestem a helyem, hiszen textilrajzolóként végeztem az első szakmámat, így ha kérdeztek, tudtam segíteni akár ruházat színében is. A saját és ügyfeleim allergiás reakciói arra késztettek, hogy mélyedjek el még jobban a problémák feltárásában és megoldásában. Nem létezik egészséges test kiegyensúlyozott lélek nélkül. Egyszerre segítettem sminkelésben, étkezésben, életmódban, és lelkisegélyszolgálatként. Aztán 2020 végén lehetőségem nyílt Juhász-Kispál Zsóka márkatámogató coachingjába belekezdeni, ami kapcsán felvállaltam, hogy én igenis színes egyéniség vagyok. Egyszer harcos Freya, máskor az anya Héra, időnként Athéné, aki a kozemtikumokat elemzi, néha a legszexibb Vénusz, és még bátran sorolhatom. Így miért kellene egyetlen dobozba belesűríteni magamat?

Ami már bizonyos, hogy egy másik lábamat már felvállaltam, még pedig Netfone Telekom Franchise partnerségemet. Hogy ez mi? Az első magyar mobilszolgáltató, szóval már nem csak a saját és a családom telefonálási költségeit csökkentem, és független mobilkészülékekkel ellátom, hanem örömmel vállalom fel, hogy ez valójában 2017 óta elérhető lehetőség nálam. És elkezdtem keresgélni, hogy milyen úton módon tudom Természetgyógyásszá átképeztetni magam. Jelenleg éppen összegyűjtöm a lehetséges irányokat és helyeket, ahol tanulni tudok. Éppen ezért az oldalam és a szolgáltatásaim is át fognak alakulni. Marad a sminkelés is, mert nagyon szeretem, de fő irányba a természetgyógyászatot szánom, így erre az évre válaszottam egy útmutatót magamnak a vállalkozásom újraindításához: Színes transzformáció. Velem tartasz idén is?