Te olcsón telefonálsz, mert flottás vagy? – és ha mégsem?

Szerző: | szept 7, 2022 | Flotta | 0 hozzászólás

Idén nyáron számtalanszor futottunk bele a most már Netfone ügyfeleimmel, olyan kihívásokba és problémákba, amik igencsak megkeserítették az ügyfeleim életét. 

Eddig nagyon kevés kivétellel találkoztam, aki tényleg mindennel tisztában van, a flottás telefonálás hátrányaival is, nem csak az olcsónak tűnő számlákkal. Nézzük csak az idei nyár csapdáit!  

  1. Nem a te tulajdonod a telefonszámod!
    Na ez a legdurvább. Adott egy családi cég, aki közel 20 éve használja ugyanazokat a telefonszámokat. Megbízhatóak, precízek, egyszer tudomásuk szerint csak viszonteladón keresztül csatlakoztak anno még a Telenorhoz. Nos, akkor derült csak ki, hogy flottában vannak, amikor szimplán jobb ajánlatott tudtam nekik tenni, hogy bizony ők flottában vannak. Ilyen esetben nem tudjuk egyszerűen elhozni a másik mobilszolgáltatótól a telefonszámokat, hanem a flotta tulajdonosától kell elsőnek kieengedő nyilatkozatot kérni. Az ő esetükben, mivel ráadásul céges telefonszámuk volt, és nem akartuk, hogy hűségbe verjék őket, ráadásul magánszemélyként, feltöltő kártyás előfizetésekre kellett először hordozniuk, és csak utána tudtuk elhozni a számaikat mi. Minderre azért volt szükség, mert a kieengedő nyilatkozatot úgy kapták meg, hogy nem mehettek más szolgáltatóhoz!
  2. Akár fele annyiért is hirtelen felajánlák ugyanazt a csomagot, amit előtte hosszú évekig fizettél nekik!
    Amikor ügyfeleim benyújtották a kikérő nyilatkozatot, a korlátlan beszélgetést+ 4 GB netet tartalmazó csomagukat, ami alapból több volt, mint  nálunk az üzleti korlátlan 50 GB nettel,  hirtelen felajánlották, hogy akkor -50% kedvezménnyel újra kötik számukra a csomagot. Na itt kedves olvasóm, gondolom a te szemed előtt is lepergett volna az alábbi matek: 4 (előfizetések száma) x 2500 Ft (mondjuk a példa kevéért) x 24 (tetszőleges) hónap, amivel eddig többet fizettél a szolgáltatásért. Na pontosan ez történt ügyfelemnél, aki ezek után vörös köddel közölte, hogy azonnal írják alá a kieengedő nyilatkozatot!
  3. Ugyanaz a fotta, csak több alkalommal bővített számokkal, és állandó túlfizetésekkel, amiket nem kapsz vissza…Ez egy érdekesen kedvenc sztorim volt a nyáron. Adott egy flotta, amit a házastársak az egyik munkája révén igénybe vehet, így apránként bekerülnek a családtagok is, hogy egymás között ingyen beszélhessenek. De hát nyilván nem sikerült egyszerre mindenkinek megkötni, hiszen hűségben volt a nagyi, most lettek a gyerekek elég idősek hozzá, hogy legyen telefonjuk. Így apa nevén keletkezik 2, akár 3 teljesen elkülönülő összegű, és számú előfizetés. Az egyikre fizetnek mondjuk 20-25e forintot, de szegény nagyit később tehettük be egy külön, de ugyanolyan flottába, neki meg 2500 ft lenne a havi költsége. Erre jön egy szolgáltató, aki minimum idén, rendszeresen keresztbe könyveli a befizetéseket: a 2500 Ft-ra beérkezik 25e Ft, és fordítva, amit a következő számlán újra kiszámláz hiánynak…. És ezt legfeljebb 2 havonta eljátsza… Az ügyfél szeretne eljönni, csak szeretné érthető módon visszakapni a túlfizetéseket, amivel mondjuk úgy, elég szép munkája van, hogy összefésülje a fizetéseket, és a számlákat….
  4. Részletre a viszonteladótól vettél készüléket. Jó sok éve már ki is fizetted. És még sem a tiéd a készülék!A tegnapi napom fénypontja volt, amikor kereken 1 hónap után, mire végre átálhattak volna hozzánk (ami nagyon nem általános!!) , kiderültek, hogy bizony a készülékek fele nem független. Nyugodtan mondtam, hogy 2020 óta nem árulhatnak függő készülékeket a szolgáltatók, és ha ezek azok, nyugodtan menjenek be a korábbi szolgáltatóhoz, és kötelesek 5 perc alatt kiütni. A szolgáltató meg közölte, hogy hát ezeket a készülékeket bizony a viszont eladónak adta el, őket nem érdekli, hogy évekkel ezelőtt kifizették, bizony nem ők a tulajdonosai a készülékeknek, kérjenek engedélyt a viszonteladótól, hogy kiüthessék. Én vicc nélkül azt hittem, hogy rosszul hallok, és kb leestem a székről, amikor ezzel felhívtak… És tényleg ismételten el kellett menniük a szolgáltatóhoz, akitől flottás előfizetéseket kötöttek és mint kiderült, még a készülékeik is a flotta tulajdona, hiába fizették ki, nem az övéké. 
  5. Amikor szinte kideríthetetlen, hogy ki is a flotta tulajdonosa… 
    Egy másik ügyfelem járt úgy, hogy interneten kötött céges előfizetést, amiről tudta, hogy flotta. Nos a kálvária a következő volt vele: írt a honlap tulajdonosának, aki közölte, hogy ő csak a felületet adta az egészhez. Továbbította egy hölgyhöz, hogy neki segített. A hölgy szerepelt is a látó körben, elvileg üzleti kapcsolat kellett kettejük között. Mint kiderült, ő is csak egy újabb viszont eladó volt. Itt már ugye a 2. keresztértékesítő partnernél jártunk. Majd ez a hölgy csak egy honlapcímet adott, hogy ők a tulajdonosok a flottánál. Na itt itt hetekbe telt, mire valaki válaszolt a kiengedő nyilatkozatra… Tehát, adott egy szolgáltató, aki eladott mondjuk 1000 db SIM számot egy közvetítőnek, hozzátartozó mobilszolgáltatással. De egyedül neki nem ment, így még minimum 2 plusz viszonteladóra volt szüksége az értékesítésre… Ugy te is érzed, hogy ez milyen szép és cuki? 

Őszintén szólva, korábban is tudtam, hogy elképesztő problémákkal szembesülnek, akik flottás előfizetésbe léptek bele, de ezek azért sok esetben felülmúlták az én képzeletemet is. Nálunk biztosan a te tulajdonod a telefonszámod, függetlenek a készülékeink, amik szintén a tiéd, és még egyszer sem volt olyan, pedig 2017 óta vagyok ügyfele és üzletkötője a Netfonenak, hogy extrém probléma lett volna a befizetések könyvelésével.  Neked van hasonló sztorid? Írd meg kommentben!

Én munkatársakat keresek magam mellé, akiknek szintén szívügyük, hogy segítsenek másokon, hogy olyat adhassanak, amire a mindennapokban szükség van.  Egy érték és válságálló vállalkozási lehetőséget, melyel kiegészítheted a meglévő vállalkozásod profilját, ahogyan azt én is teszem!
Ha szeretnél te is csatlakozni hozzánk, akkor keress meg bizalommal! Kérd lentebb feliratkozással az elérhető készülék listát! Netfonera fel! 😉
Korlátlan beszélgetés 50 GB nettel, akcióban 4990 Ft-ért!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Írta: Fürjes Orsolya

Még több ebből a kategóriából

Szalon nyitás Csobánkán!

Sokáig kerestem megfelelő helyet, ahol fogadhatom az ügyfeleimet Metamorf masszázsra, egyéni konzultációkra. Nem találtam megfelelőt, így hát megcsináltuk a férjemmel!Az az igazság, hogy tavaly átalakult az életünk, kiderült, hogy babát várok, és hát az eltűnésemből...

bővebben

Szalon nyitás Csobánkán!

Sokáig kerestem megfelelő helyet, ahol fogadhatom az ügyfeleimet Metamorf masszázsra, egyéni konzultációkra. Nem találtam megfelelőt, így hát megcsináltuk a férjemmel!Az az igazság, hogy tavaly átalakult az életünk, kiderült, hogy babát várok, és hát az eltűnésemből...

bővebben

Szalon nyitás Csobánkán!

Sokáig kerestem megfelelő helyet, ahol fogadhatom az ügyfeleimet Metamorf masszázsra, egyéni konzultációkra. Nem találtam megfelelőt, így hát megcsináltuk a férjemmel!Az az igazság, hogy tavaly átalakult az életünk, kiderült, hogy babát várok, és hát az eltűnésemből...

bővebben

0 Comments