Tüneti 1×1 avagy amikor az orvosok azt gondolják, hogy képzeled

A fájdalom egy olyan tünet, ami mögött sok minden állhat, és a tűrőképességedtől függ, hogy mennyire veszik komolyan

Az elmúlt években a gyerekeim gasztroenterológiai vizsgálatai során számtalanszor ütköztem olyan problémába, hogy egy idegen személy nem tudja megítélni, hogy mennyire valós és mekkora fájdalmakat élhetnek át egészen kisgyerekek, miközben én, az anyjuk pontosan látom a változásokat. Tisztában vagyok vele, hogy ennek megítélése szubjektív, mégis valahol az EMBER veszett el ebben a formában. Az, hogy mindannyian mások, mégis egyformák vagyunk.

Nem tudom, hogy más hogy van vele, én azt tanultam gyerekként, hogy tök mindegy, mi mennyire fáj, a shownak mennie kell tovább. És ezt a vonalat viszik tovább a gyerekeim is, pedig Isten látja a lelkem, megpróbálok mindent megtenni, hogy az általam is szarkupacnak ítélt dolgaimon változtassak. Sajnos a lánykám erősen követi az utamat, fűszerezve azzal, hogy pokoli fájdalmakat élt meg pici baba korától kezdve, ha szopott, mert nem tudtam még magamról sem, nem hogy róla, hogy tejre és gluténra is erősen reagál. Olyannyira megszokta az izületi gyulladást, a krónikus fájdalmakat, hogy tavaly nyáron a strandon úgy jelezte, hogy baj van, hogy csak kijött a vízből és csendben, picit hüppögve lefeküdt mellém, hogy fáj a hasa. Tartott ez otthon is, szóltam az akkor még vőlegényemnek, hogy valami nagyon nem stimmel, fájdalom csillapítót azonnal kihányta, le sem bírta nyelni, vigyen minket kórházba. Ekkor szerencsénk volt, olyan orvost találtunk éjszaka, aki bent tartotta a lányomat, egy sor vizsgálatot kért neki. 

Másnap a gyerekemet nézte mindenki, de biztonytalan volt a főorvos is, hiszen az infúziónak köszönhetően valmelyest jobban volt. Aztán az egyik medikus elárulta, hogy az a baj, hogy „a lányom nem úgy viselkedik, mint akinek vakbél gyulladása van”. Ismét szerencsénk volt, mert a lányom elmondását komolyan vették, hogy nagyon fáj a hasa, de nem sírt, nem tombolt, de azon a fránya ultrahangon csak látszódott valami. Végül felnyitották, és tényleg kivették a vakbelét, mert gyulladt volt… Mindezt éppen a 10. szülinapja előtt, és úgy viselkedett, mint más gyerek, aki csak kicsit fáradt…

Éppen így jártunk gasztrós visszaterhelésen, ugyanabban a kórházban, de olyan személyekkel találkozva, aki minden elmondott, leírt fájdalomra közölte, hogy a tünetek szubjektívek, és keressek fel egy pszichológust a gyerekemmel, más baja nincs. 

Csak éppen addigra a lányom 1 hónapja képtelen volt sportolni, mikor az a legfontosabb a számára, mert annyira fájt a lába, a hasa, a feje, a keze, és végig köhögött, taknyos volt. 

Manapság számtalan olyan betegség van, amit a nyugati orvoslás kizárólag apró részeket, tüneteket kezelő orvosok nem tudnak sem felmérni, sem beazonosítani. Az egész embert sem tudják látni a testével, a mikrobiomjával, a vírusokkal, baktériumokkal, gombákkal, a lelkével. Nem én vagyok az egyetlen, akinek a lánya olyan fájdalmakat élt meg, hogy 2-3 naponta a terhelés alatt fájdalomcsillapítóval bírt elaludni. Valahogy elfelejtődött, hogy minden ott kezdődik, amit a bőrödre kensz, amit megeszel, amit megélsz, hogy miként alakul ki egy-egy betegség. Vagy éppen rejtélyes betegségek, amelyekkel orvostól orvosig küldenek, mindenki diagnosztizál valamit, esetleg felír egy gyógyszert, csak éppen a probléma nem szűnik meg. Vagy éppen a jelenlegi rendelkezésre álló, hivatalos orvosi protokoll szerint nincs mérhető bajod. Ilyenkor jön az, hogy igazából semmi bajod, csak beképzeled, és menj pszichológushoz…

Az ilyen, és ehhez hasonló tünetek, saját betegségek késztettek arra, hogy minél mélyebben megismerhessem a testünk működési rendszerét. Ezért járom a nőiség mentorálás útját. Így kerültek hozzám a biosminkek, biokozmetikumok. Ezért kezdtem el funkcionális életmód mentornak tanulni is idén. És ezért kerülhetett a látókörömbe az Epstein-Barr vírus is, melyről bővebben a következő bejegyzésemben írok. Itt iratkozz fel az értesítőre

Fotó: Bethlendi Bori: Mások vagyunk, de egyenlők
Smink: Fürjes Orsi