A közösségi oldalak sok mindenben segítséget jelentenek, távoli ismerősökkel tudod tartani a kapcsolatot, új üzleti partnereket ismerhetsz meg, tanulhatsz, egy közösség élményét adják virtuális. De jól vigyázz, hogy hol és miről kérsz véleményt, mert akár pillanatok alatt romba dönthetik minden álmodat.

Egy könyv kiadás rengeteg munkával jár. Konkrétan el sem hittem, hogy mekkorával, így amikor már nem csak az ügyfeleim mondták, hogy írjak végre könyvet, hanem a Szépségbiblia bennem is érett és elindítottam a hajóm megépítését. Az első problémát a szerszámok és alapanyagok megkeresése jelentette, én is belecsöppentem a villogó kurzor problémájába. Míg egy bejegyzést simán megírok flowban, vagy csak eszembe jut egy téma és már írom is, addig a könyv számomra teljesen más. Azt tökéletesre akartam megírni. Annak összefüggéseiben, egy vezérfonal mellett kell történnie, szeretném, ha alig bírnák letenni, ha élveznék, ha adna… Huh, de sok kívánság ez így egyszerre és máris ott volt a legnagyobb félelmem: villogott és villogott, és már megint, az nyamvadt kurzor a laptopom monitorján emlékeztetve arra, hogy még soha a büdös életben nem írtam ekkora lelkületű dolgot… Korábbi cikkeimben megírtam a Szépségbiblia írási folyamatát, és itt volt az a pont, amire nem gondoltam, hogy még mi minden kell ahhoz, hogy egyáltalán eljusson a nyomdába…

Az a nagy büdös helyzet, hogy mikor tavaly voltam több tanfolyamon, konferencián, ami a könyv kiadásáról szólt, meggyőzött arról, hogy magánkiadású legyen a könyvem, tehát végülis nem dolgoztatok kiadóval, és nem lesz első körben fellelhető semmiféle könyves boltban. A számok voltak a legfőbb meggyőző erők, marad a könyvemem haszon is, nem csak jogdíj, tehát számomra is értéket teremt, hiszen 3 gyerekes anyukaként a megélhetésem nem függhet attól, hogy a könyves boltba kirakják-e vagy csak bedobozolva porosodik hátul a raktárban. Nem vagyok nemzetközi bestseller író (még, aztán ki tudja… :D), és nem számíthattam arra, hogy kapásból 30 ország várja az újabb könyvem megjelenését. Ez oké, de egyik konferencia sem készített fel arra, pedig elmondták, hogy a magánkiadás bizony 50x nagyobb munka és lelkileg is ki vagy téve mindenféle hatásnak. Na jó, említették, de félvállról vettem, hogy ekkora gubanc csak nem lehet belőle…

Az egész Kanossza járás azzal kezdődött, hogy mikor már csak a borító tervet megrendeltem, akkor kész brieffel kellett volna előállnom a grafikusomnak, aki sosem tervezett korábban könyvet, de csodálatos keze munkájának köszönhető a kalligrafikus logóm és az arculatom. Hát maradjunk annyiban, hogy az elvárásaim még valószínűleg lepkefingnak is kevesek voltak, szóval nem is tudott mit kezdeni a dologgal, ebben én is hibás vagyok. Az ú grafikusom rendszeresen tervez könyvborítókat, és bele is vágtunk. Próbáltam bevonni a könyv készítésének menetébe a követőimet, az ügyfeleimet, közösségeket a neten. Hát, az első körre még azt mondom, hogy nem is volt gond, kb. mindenki közölte velem, hogy engem szeretnének látni a borítómon, hiszen engem tartanak biosminkesként hitelesnek a témában. Éppen ezért megkerestem egy régi ismerősömet Agárdi Gábort, a digilab.hu oldal fotósát, hogy mentsen meg SOS, mert a borítómhoz én kellek, ismét címlaplányt akarnak csinálni belőlem. 🙂 Szeretem a képeit, mert mindig élénkek a színei, és hát sminkesként imádom, ha a smink amivel dolgozok megfelelően pigmentált.

A képeket a szalonomban készítettük, és a karantén helyzet nem igazán kedvezett ahhoz, hogy 3 gyerekkel legyen nyugalomban 2-3 órám, amikor a sminket külön megtervezem, megrajzolom, majd magamon is, stb. Hanem rögtönöztem a fotózáson, avval a tudattal, hogy tudom, hogy miről szól a könyvem, és miért szeretnék egy extrém erős sminket hozzá. A képeket látva még én is ledöbbentem, olyan oldalamat mutatta meg, amit már többen említettek, én mégis csak udvarias túlzásnak találtam. Azt éreztem, hogy gyönyörű vagyok, erős, femme fatale, hogy ragyogok, a képek mellett mindent lehetett tenni, csak fejfelkapás nélkül nem elmenni. Meg is kérdeztem tőle, hogy ki a fenét fotózott? Azt válaszolta, hogy jó volt a sminkes, megadja a telefonszámát? 😀 És feltettem a következő kérdést…

Nem emlékszem, hogy mikor kaptam utoljára ekkora osztást. Sosem voltam vékony, de 3 gyerek után azt gondolom, hogy azért nem vagyok katasztrófa, amit lombsátor alá kellett volna bújtatnom. Az egész probléma azzal kezdődött, hogy az emberek fejében a biosmink valami láthatlan, éteri tisztaság, ami maximum a belső szépség ragyogtatásával végződik. Az extrém smink, az extrém megjelenés nem lehet természetes. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a teljes sminkem prémium minőségű, minősített bio sminkekből készült kizárólag. Osztottak irigységből, kaptam megjegyzéseket előítéletektől fűtve, majd kiemelték, hogy nem egyformák a formáim, biztosan photoshopos eltúlzás. Szegény Isten odafönt tuti sokkot kapott odafent velem együtt… Hát ez vagyok én, hétköznapi istennő biosminkben, akinek éppen úgy, mint másnak, asszimetrikus az arca. Lotyós. Ribancos. Stb. A fröcsögés odáig fulladt, hogy már nem csak a könyvem borítótervét osztották később a betűkkel, (szóval a grafikus gyönyörű munkáját), de szidták a modellt, hogy nem modellalkat és nem semleges (engem), a sminkest (engem), a stílistot (engem és egy tv-ben öltöztető stylistot), a fotóst (keressek valakit aki tud is fotózni), és laza 20 perc alatt letiltottam a hozzászólási lehetőségeket a posztnál, mert a fotel kommandó megérkezett, és az ismeretlenség homályából hirtelen teljhatalmú császárnak érezte magát, aki kritikusként érvényesítheti az akaratát, és most jól megmondhatja.

Az van, hogy pokolian fájt. Sírtam, úgy éreztem, hogy ismét visszakerültem egy ördögi körbe, ahol az élet arról szól, hogy eltaposson. Napokig fájt, dühös voltam, ordítani akartam, és meg is tettem. A párom közölte, hogy olyan figyelemfelkeltőek és gyönyörűek a képeim, ami mellett nem lehet elmenni. Akik meg igazán közeli barátaim, azok egyszerűen meghallgattak és megkérdezték, hogy kinek a véleménye számít? Olvasták a könyvem? Ismernek engem? Tudják mekkora transzformáció vár rájuk a nőiességükben, ha elolvassák a könyvet?
NEM.

Hogy miért írom meg ezt a blog bejegyzést? Azért, hogy megvédjelek. Hogy tudd, nem mindenki véleménye számít. Hogy a világ, amikor álmodsz valamit, olyat, amit előtted még soha senki nem tett, ami korábban nem létezett, akkor ha hagyod, akkor megtapos és eltapos, hogy ne is sikerüljön. Esküszöm, hogy nem hittem el, mikor erről beszéltek, hogy mekkora kitartás, önértékelés, hit, szeretet, önbecsülés kell ahhoz, hogy ne feledd el, hogy Te vagy az aki képes álmodni és az álmodat megvalósítani. A többiek nem látják, nem érzik, nem feszíti őket az alkotás, az hogy újat adj, hogy segíthess másokon. Ha felvállalod önmagad, nem félsz egy erősebb sminkben az utcára menni, akár fotózkodni, akkor is lesznek akik irigyelnek, akik félnek, akik szeretnének szürkének látni és szeretnék, ha te nem vinnéd többre. Én hiszek benned, éppen ezért írtam meg a könyvemet, ezért maradtam meg egy forró képnél, mert Ez fejezi ki leginkább azt, amit a könyvem adhat. Vedd meg most, hogy segíthessek.