Rólam

A testi-lelki egészség mentora
Az én utam 2007-ben kezdődött, akkor kezdtem el nézni a kozmetikumokban található méreganyagokat. 2013-ban profi sminkesként végeztem, majd azonnal átálltam prémium biosminkek és biokozmetikumok használatára. Biosminkesként derültek ki a továbbra is fennálló bőrproblémák miatt az étel intoleranciák és allergiák, éppúgy nálam, mint a gyerekeknél. Ahogy a testem gyógyult, és emeltem az ügyfeleimet, úgy emeltek ki a csodás ragyogásukkal engem 3 gyerekkel egy bántalmazó kapcsolatból. Egészen odáig jutottam, hogy egy igazi társ mellett lettem boldog feleség. Utam során számtalan technikával találkoztam, számtalan kozmetikumot és ételt teszteltem.

Bár a „csak egy sminkes” utam befejeztem, mégis a masszázsokon, érintés terápiákon, energiagyógyászaton, méhtisztító erőtáncokon stb. tudlak segíteni az elakadásaid, blokkjaid feloldásában. Az elmúlt 7 év étkezési tapasztalatait bővítve Funkcionális életmód mentornak képzem magam tovább jelenleg. A holisztikus szemléletnek köszönhetően mélyen járom az önismeret útját, és égi segítséggel képes lettem igazi Hétköznapi Istennővé válni, aki megtalálta a Társát is. Erről született első könyvem is meg, Szépségbibla – hétköznapi istennők címmel.
önMAGunkhoz való KAPcsolódás
Az önMAGunkhoz való KAPcsolódás sokszor fizikai nehézségekbe ütközik, mert a testünkben számtalan fizikai és lelki blokk alakulhat ki. Ezen blokkok lehetnek étkezési problémák, étkezési intoleranciák, vagy éppen vírus által kiváltott rejtélyes betegségek, mellyel az orvosok éppen úgy vakarják a fejüket, mint te, hogy mi történhetett.
A testünkre hatnak a jelenlegi életünk döntései, félelmei, fájdalmai, csalódásai, stressz helyzetei, örömei, boldog pillanatai, valamint az előző generációk érzelmi blokkjai, betegségei éppen úgy. Sokszor ezek a blokkok nem is nyilvánvalóak, csak éppen a tudatalattinkban jelennek meg. Már biosminkesként is sokszor, sokkal mélyebbre nyúltam, mint látszólag lehetett volna, hiszen éreztem, érzékeltem ezeket az elakadásokat, és igyekeztem feltárni azok mélységét, megnyitni, megtisztítani, szeretettel feltölteni.
A biosminkek, kozmetikumok kevésnek bizonyultak, nem voltam teljes, hiszen csak a felszínt kapargatva tudtam dolgozni. Mára abszolút azon dolgozom, hogy mind fizikailag, mind az energetikai blokkokat Égi segítséggel feltárjam, és segítsek a hozzám fordulóknak. Azt hiszem sosem voltam az az ember, az a Nő, aki édes kis hazugságokat mondott, csakhogy a másik félbe kényelembe ringathassa magát.
Számomra hozzátartozik a kényelmetlen dolgok kimondása is, meglátása is. Pár éve úgy jellemzett egy ügyfelem, hogy olyan vagyok, mint a fehér biliárd golyó. Tudok simogatni, becsapódni, de legtöbbször hátulról kapom az erőt és az irányt, amerre megyek, és a fehér golyó nélkül nincs is játék, mert irányba tesz, igazít, esetemben megtisztítom, rendezem, újjá alakítom a teret. A tér pedig Te magad vagy, Tőled függ, hogy az irányt és az erősséget minként közvetítem az Égiektől: könnyedén áramolva, esetleg becsapódva.
Nőiség mentor blog

A tested emlékszik – és a méhed válaszol
A Méhtisztító erőtánc az általam létrehozott rituálé, melyet a női sebek kiscsoportos, a közösség megtartó…

Mitől nő a nő? – Ridikül vendégszereplésemről
2025. március 18-án meghívást kaptam a Ridikül című műsorba, hogy nőiségmentor szakértőként beszélgessek arról, mit…

48 példány és egy szív: hogyan gyógyított meg a saját könyvem
Van egy könyv, amit egy mélypont szült, és mégis: életet adott.A Szépségbiblia nem csak sminkről,…